A Homo Sapiens egyik jellegzetessége a két lábon járás és az egyenes testtartás. Az ember anatómiai fejlődéstörténetének döntő fontosságú mozzanata volt, amikor az alkalomszerű hátsó végtagokra támaszkodást és fejnyújtogatást végképp felcseréltük a két lábon járásra – mindezzel lehetővé téve a felszabadult kezek teljesen másfelé induló fejlődését.
Jelen munkában a kézállás, mint fix testtartás megtanulását tűztük ki célul, és sokakban él az a tájékozatlanságból eredő téveszme, miszerint a kézen járás nehezebb(en megtanulható), mint a kézen állás. Had oszlassam el ezt röviden és tömören: aki meg akarja tanulni a kézenállást, az ezt csak a kézenjáráson keresztül tudja megtenni. Az ok rém egyszerű: egy fix, egyensúlyi tartást nem lehet úgy megtanulni, hogy eleve csak a fix tartást akarjuk elérni – minden egyensúlyozást igénylő testtartást egyre finomodó dinamikájú mozgásokon keresztül tanulunk meg.
Sokan képzelik el a kézállástanulást úgy, hogy az ember odamegy egy falhoz, szembe áll vele, majd kézállásba előrehajol, a lábait fellendíti a falhoz, majd fokozatosan egyre több ideig ellöki a lábfejét a faltól… és ezt így gyakorolja addig, amíg fal nélkül nem sikerül. Tegyük ezt tisztába – aki olvasta az előző fejezeteket, az már tudja, hogy a fal melletti kézállás próba teljesen más célt szolgál, nem a tanulást: az ilyen próbából megtudhatjuk, hogy pl. elbírjuk-e a testsúlyunkat a kezünkre támaszkodva, és hogy mennyire viseljük el a fejünkben a vértolulást, vagy hogy nem szédülünk-e el. A falhoz lendülés már önmagában sem alkalmas a kézállás tartás felvételének megtanulására sem, hiszen a fal mellett gyakorló ezzel nem tanulja meg a lábszárával való egyensúlyozó mozgásokat – amelynek szerves része a térdhajlítás és egy enyhén homorított tartású gerinc.
Nos, a hagyományos tévhitről most kanyarodjunk vissza a 6. lépéshez, vagyis a kézen járás gyakorlásához. A korábbiakban (5. lépés) már megtapasztaltuk, hogy bizonyos egyszerű jógapózokban valóban a két kezünkön támaszkodva képesek lehetünk megtartani magunkat. Ezeket azért nevezhetjük egyszerűnek, mert a súlypontunkat nagyon alacsonyan tartva azt nagyon könnyű egyensúlyban tartani – szinte csak a kar erejének kérdése az egész.
A kézenjárás technikája (szó szerint) az utolsó lépés a kézállásban való fix tartás elsajátítása előtt – ugyanis akkor már csak azt kell tennünk, hogy a kézen lépkedésben megállunk, és a lábszárunk fokozatosan finomodó, egyre kisebb amplitúdójú egyensúlyozó mozgásaival megtartjuk a megszerzett egyensúlyunkat.
A testnevelés órák talajgyakorlatai között szerepel a gyakorlatsorok bevezetőjeként az ún. „kézállásba lendülés”. Ez a jelenlegi kiinduló helyzetünk. A 4. lépésnél éppen azt tanultuk meg, hogyan lehet az ilyen esetben eleinte igen gyakran előforduló túllendülést kezelni a híd-állásba ereszkedéssel. Ugyan azt írtam, hogy „gyakran előforduló”, ám arra gondoltam, hogy szükségszerű, ugyanis a holtponton való átlendülés momentumának megérzését, az átlendülés lelassítását kell itt megtanulnunk. A híd-póz azonban elsősorban „veszélyelhárítás” – a holtpont elérésének felismerésekor újabb teendőnk van: a kézfej felemelése, és előre lépés. Úgy kell kiegyensúlyoznunk a súlypontunk elmozdulását, hogy a kezünkkel előrelépve magát a súlypontot visszük a dőlés irányába. Ebben segítségünkre lesz a térdben behajlított lábunk, mivel a fel-le mozgatásával dinamikusan tudjuk ellenőrizni és irányítani az egyensúlyunkat.
Az előbb elmondottak összefoglalására álljon itt egy kis videó:
Az előbbi videón a túllendülésből hanyatt vágódás egy másik kompenzáló módszerét, a bukfencet láthatjuk, ami szintén jó módszer, de a magam részéről inkább azoknak ajánlanám, akik már mozgékonyabbak ebben a testtartásban. (A kézállás és kézen járás amúgy sem ajánlott olyanoknak, akiknek érezhető gerincproblémáik vannak, ám úgy gondolom, akinek bármilyen hátbaja van, az meg sem próbálkozna ilyesmivel.)
Akkor mondhatjuk, hogy biztosan járunk kézen, amikor képesek vagyunk menet közben irányt is változtatni, megállni és visszafordulni.
Íme még néhány hasznos anyag:
Ezen a videón láthatók azok a momentumok, amikor a kézen járó megáll, a teste ívben meghajlik és könyökének kismértékű behajlításával és a válla feszítésével igyekszik egyensúlyozni – ez már a nyújtott testű kézállás közvetlen előzménye.
Ezen a videón úgy tűnik, a kézen járás nem is nagy cucc! ):o)
Egy szép demonstráció a kézen lépkedés első szakaszáról: dinamikus egyensúlyozás előre-hátra lépkedéssel:
Egy kifejezetten rossz módszer a következő – amikor valaki a próbálkozó mellett áll, és fogja a lábát. Legalább annyit ér, mintha valaki úgy akarna valakit megtanítani biciklizni, hogy fut az illető mellett és fogja a kormányát. ):oP
… És még egy utolsó.
Remélem mindenki megfigyelte, hogy a kézen járók menet közben a földet nézik!
***
Folyt. köv.
***
BRAIN STORMING, 2013
Utolsó kommentek